
Sok-sok kötelezettsége mellett a 14 éves Walt mindig nagyon várta a vasárnapokat, egyik barátjának, Walt Pfeiffernek az édesapja ugyanis színházimádó volt, és segített a két fiúnak, hogy ezeken a napokon ingyen megnézhessék a délutáni matinét. Mindkettejüket lenyűgözték az artisták, idomított kutyák, a bűvészek és az énekes-táncos művészek előadásai, Walt azonban mindennél jobban rajongott a kis szünetekben vetített filmek egyik főszereplőjéért, Charlie Chaplinért. Ez a vicces kis ember ártatlan képpel esett-kelt, és komikusabbnál komikusabb helyzetekbe keveredett.
Waltot olyannyira felvillanyozták ezek a mulatságos filmek, hogy az egyik Chaplin-előadás után így szólt barátjához:
- Ezt én is meg tudom csinálni.
- Mit? – érdeklődött a barátja.
- Úgy játszani, mint Charlie Chaplin.
- Miből gondolod, hogy képes vagy rá?
- Egyszerűen csak tudom. Jövő vasárnap be is fogom bizonyítani!

Ezt követően gyorsan hazarohant, és mivel tudta, hogy szülei látogatóba mentek, az apja szobájába ment, ahol egyből turkálni kezdett a szekrényben. Rá is lelt egy, az ő méreténél jóval nagyobb régi, fényes öltönyre. A bő nadrágot és a hosszú zakót tökéletesen kiegészítette a szintén méretekkel nagyobb munkáscipő. Csokornyakkendőként – jobb híján – egy fekete cipőfűzőt kötött a nyakába. Ezután a konyhába bukdácsolt, ahol a tűzhely hátsó részéről vett egy kis kormot, amit a felső ajkához kent. És íme, máris megszületett a tökéletes Chaplin-bajusz! Rájött azonban, hogy egy sétabotra is szüksége lesz, amit végül szilfa ágból faragott ki magának.
Disney könyvklub ajánló - AJÁNDÉKOKKAL

Ismét visszament szülei hálószobájába, ahol édesanyja hatalmas tükre előtt megállapította, hogy lélegzetelállító a hasonlatosság, jöhetett a gyakorlás. Amíg szülei távol voltak, Chaplin kacsázó járását, botjának pörgetését és félszeg mosolyát igyekezett leutánozni. Ezek után bármikor egyedül maradt a házban, Chaplin mozdulatait gyakorolta. Egy valami azonban még így is hiányzott a tökéletes összképhez: a keménykalap, ezért 15 centért vásárolt egy papírból készült darabot.
Vasárnap aztán a matinét követően elhívta a barátját a házukba, felöltötte jelmezét és bemutatta az előadást. Barátja a hasát fogta, úgy nevetett.
– Walt, ez nagyszerű! – mondta elismerően. – Tudod mit? Következő szombaton lesz egy Charlie Chaplin utánzó verseny a Rialto Színházban. Be kellene nevezned. Fogadok, hogy nyernél!
Walt remek ötletnek találta, ráadásul a két dolláros fődíj sem volt mellékes a számára, ezért minden bátorságát és ügyességét összeszedve benevezett az amatőr hasonmásversenyre. A színfalak mögött több, mint egy tucat másik Chaplin imitátorral együtt várakozott, majd figyelte őket, ahogy előadták műsorszámukat, úgy gondolta azonban, hogy ő ezeknél a produkcióknál egyértelműen többre képes.

Mikor szólították, vett egy mély lélegzetet, bekacsázott a színpadra, és nekikezdett produkciójának. Ledobta a kalapját a földre, lehajolt, hogy felvegye, de méretes cipőjével „véletlenül” odébb rúgta. Ezt néhányszor még megismételte, a közönség pedig hangos nevetéssel jutalmazta a produkciót. Ezután további vicces jelenteket adott elő, aminek eredményeképp a közönség egyöntetűen őt szavazta meg győztesnek. Valószínűleg az emberek is érezték, hogy Walt nem csupán utánozta a chaplini figurát, hanem konkrétan megragadta a karakter lényegét.
Övé lett a pénzjutalom, de ennél sokkal többet jelentett számára ez a győzelem: ez volt az első alkalom ugyanis, hogy egy egész színházi közönség szívét meghódította.
Folyt. köv.
Források:
Bob Thomas: The Magician of the Movies, The life of Walt Disney
www.mouseplanet.com





