
Pontosan ma két éve mutatták be a magyar mozikban az Agymanókat, ami nemcsak nálunk, de világszerte nagyon sikeres alkotás lett. Olyannyira sikeres, hogy az összes Pixar mese közül ez hozta a negyedik legtöbb bevételt a készítőknek.
Sokan ismerik és szeretik az Oscar-díjas animációs filmet, ami különösen érzelmesre sikeredett, ám egyáltalán nem meglepő, hiszen a történet középpontjában egy kislány és főleg az ő központi érzelmei, vagyis agymanói állnak.
Az Agymanók rendezője, Pete Docter a psychologies.co.uk oldalnak nyilatkozott korábban, ahol elárulta, hogy rengeteget dolgoztak a karakterek és a különböző Személyiség szigetek kialakításán, így lehetséges, hogy a végső megvalósítás akár már az ötvenedik kísérletük volt. „Sokat foglalkoztunk a szöveggel, de egyúttal meg is rajzoltuk az egészet, szinte úgy, mint egy képregény esetében. Azután felvettük, a zenével és a hangeffektusokkal együtt hozzátettük a dialógusainkat, ezzel körülbelül létrehoztuk azt, ahogy szerettük volna, hogy a film majd kinézzen. Néhány dolog működött és jó reakciókat vagy nevetést váltott ki, míg más dolgok szánalmasan megbuktak, így ezeken még dolgoztunk, hogy megmegpróbáljuk jobbá varázsolni. Ezen újra és újra végigmentünk, és azt gondolom, ennek a folyamatos próbálkozásnak volt köszönhető, hogy vizualizálni tudtuk az agyon belüli folyamatok nagyon is absztrakt ötletét.”

A producer, Jonas Rivera ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Némiképp áldás, némiképp átok volt ennek a filmnek a megvalósítása. Abban az értelemben áldás volt, hogy nem voltak szabályok: teljesen nyitott volt, hogy miképp vizualizáljuk az érzelmeket, az elmét és annak területeit, a kihívás pedig az volt, hogy nem volt semmi referenciánk. A Verdák esetében például tanulmányozni tudtuk az autókat, az utakat és a városokat, az Agymanók esetében azonban a határ a csillagos ég volt. Szerencsére bámulatosan tehetséges művészeink vannak, akik – aszerint, ahogy Pete megírta – vizualizálni tudták és bepillantást tudtak nyújtani abba, hogyan is nézhetne ki ez az egész.”
Docter azt is elárulta, hogy kezdetben az érzelmek (az Agymanók) szó szerint úgy látták el feladataikat, mint ahogy az a valóságban is történik. Például, ahogyan a harag felemeli a pulzusunkat, úgy a filmbeli Harag is felemelkedik és bekapcsolja a pulzus gombot és a vért a karokba vezeti, arra az esetre, ha harcra kerülne sor. Majré pedig a lábainkba áramoltatja a vért, hogy el tudjunk menekülni. Később azonban a készítők úgy döntöttek, hogy a történet szempontjából nem is annyira fontosak ezek a tudományon alapuló elemek.
Ezt követően a szomorúság, a filmbéli Bánat szerepéről beszéltek, akiről a történet előrehaladása során derül csak ki, mennyire fontos is az ember életében.

„Ha megpróbáljuk elrejteni a szomorúságunkat, akkor lemondunk annak lehetőségéről, hogy másokkal egy sokkal mélyebb szinten kapcsolódjunk” – magyarázta a rendező, majd a producer hozzátette, hogy „annyi időt töltünk azzal, hogy elkerüljük a szomorúságot. Én is azt mondom a gyerekeimnek – szinte parancsként! –, hogy ’ne szomorkodjatok’. De ez nem fair.”
„És Dacher Keltner nagyon is javasolta a szomorúságot” – hívta fel a rendező a figyelmet a filmen dolgozó pszichológiai professzor ötletével kapcsolatban. „Ahogy a mindannyiunkban megtalálható szomorúság okáról beszélgettünk, elmagyarázta ezen érzelem egyénre gyakorolt előnyös hatásait. Lelassít, aminek pedig megvan a maga célja: ha valami nagy veszteség ér az életben, nem térhetsz csak úgy vissza, mintha semmi sem történt volna. Rákényszerít, hogy elgondolkodj azon, mennyire más lesz mostantól az életed, és ez valójában segítségkérés. A szomorúság nagyban jelzi mások felé, hogy a segítségre van szükséged."
Azzal kapcsolatban, hogy miért lett Riley fő érzelmi vezetője Derű, az édesapjáé Harag és az édesanyjáé Bánat, Docter ezt a következőképp magyarázta: „Sokan kérdezték tőlünk, hogy az apa összes érzelme miért férfi, az anyáé miért női és Riley érzelmei miért vegyesek, ennek oka pedig, hogy kivételesnek akartuk őket ábrázolni, így a néző egyből tudni fogja, hol jár.”
„Hogy az apát miért a Harag vezeti? Úgy gondolom, hogy ez azon megfigyelések részét képezi, hogy minden ember másképp viselkedik: míg egyesek sokkal hamarabb lesznek mérgesek, addig mások hamarabb szomorodnak el. A szomorúságnak pedig sok köze van az empátiához és az odafigyeléshez, ami igen pontos jellemzés az anya esetében.”

A rendező kedvenc agymnaója egyébként Derű, annak ellenére, hogy „egy bizonyos értelemben ő a leggazdagabb, legkomplexebb és írás szempontjából a legnehezebb. Néhány korai verzióban Derű egy igen kellemetlen és idegesítő karakter volt. Szó szerint olyan kommenteket kaptunk azoktól az emberektől, akik akkor látták, hogy: „Nagyszerű film, de utáltam a fő karaktereteket”. Éppen ezért alakítanunk kellett rajta.”
Amikor arról érdeklődtek, hogy a gyerekeknek vagy inkább a felnőtteknek készült az Agymanók, a producer elárulta, hogy egyik filmjüknél sem gondolkodnak azon, hogy kinek, milyen időseknek… készítik azokat, „csak olyan filmet akarunk csinálni, ami nekünk szól. Készítünk Disney-Pixar filmeket, amikkel kapcsolatban azt akarjuk, hogy mindenkihez szóljon. Először is, megkérdezzük magunktól, hogy mit akarunk és miért akarjuk közölni. Fontos, hogy eléggé humoros legyen mind a gyerekek, mind a felnőttek számára.”





