HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE, ÉLŐSZEREPLŐS FILM, TRAILER, VÉLEMÉNY
Az élőszereplős Hófehérke és a hét törpe - VéleményeM
A múlt, előítéletek és a lehetséges megoldás
Emlékszem, amikor gyerekkoromban először, másodszor és még ki tudja hányszor betettem a kazettát a videóba, hogy megnézzem Walt Disney első remekművét, a Hófehérke és a hét törpét. Imádtam a benne felcsendelű dallamokat, a törpék hejhózását és úgy összességében azt a varázslatos világot, melyhez hasonló korábban még nem született. 


Abszolút kedvencem, de egyáltalán nem a királylány miatt

Tetszett a királylány és a törpék önfeledt mulatozása, sőt, még az is, hogy a végén a jóság felülkerekedett a gonoszság felett… az én kedvencem azonban nem Hófehérke volt. Sokkal inkább a kezdetben méltóságteljes, hatalmas és erőt sugárzó köpenyével a Tükör elé vonuló királynő. Akinek célja van, amiért - szó szerint - bármire képes. Ahogy azonban kiderül, hogy ennek a célnak a kivitelezése nem is olyan egyszerű, sőt egyetlen személy miatt képtelenségnek is tűnik - mint sűrű köd az erőteljes napfény hatására -, feloszlik minden méltóságérzete, és helyét átveszi az őrült kétségbeesés. Méghozzá olyan szintű rettegés, hogy még attól sem riad vissza, hogy terve megvalósítása érdekében pont az ellentétévé varázsolja magát annak, mint amire vágyik: hogy a világ legszebbje legyen.


“Micsoda bámulatos karakter!” - mondtam volna, ha akkor, gyerekkoromban ilyen fejlett lett volna a szókincsem. Ehelyett azonban csak tátott szájjal bámultam a tévé képernyőjét, és valóban ámulatba ejtett ennek a szereplőnek a varázsa. És ha hiszitek, ha nem, főleg banyaformátumban.

Ugyebár gonosz volt, és félelmetes, valahogy mégis olyasfajta karakterré vált az ördögi lötty megivása után, akiről képtelenség levenni a szemet. Persze, biztos volt bennem is félelem - valószínűleg nem is kevés -, így valószínűleg ez pontosan annak a helyzetnek a tipikus esete, amikor valaki valami zavarbeejtő, vagy félelemkeltő dolog láttán próbál “nem mindig odanézni”. Ugye, első pillantásra még a királynő saját madara, a fekete varjú is majdhogynem szívrohamot kapott az átváltozást követően!

Hogy a rajongásom mennyire nem volt hétköznapi a gonosz királynő banyaverziója iránt, azt talán jól példázza, hogy valamikor a 4.-5. osztály környékén bizony le is rajzoltam őt. Íme:


Ám természetesen nemcsak ezért a karakterért rajongtam, hanem összességében is elmondhatom, hogy úgy, ahogy volt, odavoltam ezért a meséért.

A többsége igenis jó a feldolgozásoknak!

Aztán egyszer csak jött a hír, hogy a Disney élőszereplős feldolgozást készít belőle.  Bevallom, nekem az eddigi feldolgozások többsége igen tetszett, a kedvencem közülük pedig a Hamupipőke (szintén a gonosz karakter miatt) és az Aladdin, melynek első 2 percében, míg szólt az ismerős dal végig libabőrös volt a karom, olyan jó emlékeket idézett fel. Ez utóbbi filmért egyébként összességében rajongtam, és itt végre nem is a főgonosz mellett tettem le a voksom. :)


De a Hófehérke és a hét törpe élőszereplős verziójánál maradva, amikor megnéztem az első, közel másfél perces trailert, úgy éreztem, ebben van valami. 

Sokan leszólták anno A kis hableány élőszereplős változatát, melyben a jól ismert fehér bőrű, vörös hajú főszereplő sellőlány helyét egy színesbőrű lány alakította. Véleményem szerint a “leszólóknak” volt is igazuk, meg nem is. 


Igazuk volt, mert a legtöbb ember egy élőszereplős feldolgozás során bár számít újításokra és különlegességekre, az ily mértékű eltérés az eredeti Arieltől sokakat megdöbbentett. Úgy érezték, képtelenek azonosulni egy teljesen más küllemű karakterrel. És ez érthető is… részben.

Ugyanis bár abszolút elbűvölt mindenkit a “régi” Ariel, azért a legnagyobb hangsúly ott is magán a történeten volt. Egy sellőlány, aki vágyik az emberek tiltott világába, és akinek a szerelme is a szárazföldön él. Minden ellenkezés ellenére ő azonban a gonosz tengeri boszorkányhoz fordul segítségért, aki a varázslatért cserébe a hangját kéri tőle… azt az egyetlen dolgot, amiről a szerelme felismerhetné őt. Ariel vállalja a kockázatot, és bár a végén csupán csak egy hajszálon múlik, mégis megszerzi azt, amiért mindent feláldozott. 

A szereplők alakulhatnak, de a sztori örök

Ez csak egy igen rövid összefoglalója volt a sztorinak, de mi az érdekes benne? Hát, az, hogy az élőszereplős változat pontosan ugyanerről szól. Igaz, más küllemű a sellőlányt megformáló színésznő, mint az eredetileg rajzolt Ariel, ám ha belegondolunk, nincs ez pontosan ugyanígy minden egyéb szereplő, sőt, minden egyes feldolgozás esetében? Vannak, akik jobban hasonlítanak, és vannak, akik kevésbé. A Hamupipőke gonosz mostohája mennyire hasonlított mesebeli megfelelőjére? Semennyire! És az Aladdin Dzsinije az eredeti Dzsinire? Egyáltalán! A Szépség és a Szörnyeteg Belle-je a mesebeli Belle-re? Cseppet sem! Mégis jó volt mindegyik film, nem igaz? Jó volt, mert ott volt a történet, amit betéve ismerünk, és bár mindegyik feldolgozás kapott némi “ráncfelvarrást”, azért a lényeg mégis ugyanaz maradt.


A lényeg pedig a gyönyörű, varázslatos mese!

Tehát, akik a Hófehérke és a hét törpe élőszereplős feldolgozását újfent leszólják, mert olyan karaktert választottak a címszereplő királylány szerepére, aki nem hasonlít az eredeti mesében szereplőre, azok inkább várjanak egy kicsit.

Először is próbálják meg megemészteni a dolgot: ha tetszik, ha nem, ez van. Aztán nézzék meg a trailert, ami valóban nagyon látványos és figyelemfelkeltő. Végül: várják meg, míg 2025 márciusában bemutatják a teljes filmet, nézzék meg és csak azután mondjanak róla véleményt. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy előítéleteik ellenére végezetül kellemes csalódásban lesz részük.

Egy próbát megér, nemde? :)

Egy biztos, én már nagyon várom, és tutira az elsők között leszek, aki megnézi ezt a feldolgozást. Csak egy dolog nyugtalanít…

…vajon hogy fog festeni Gal Gadot gonosz boszorkányként? :)

V.M.

"Jó a hangulat,
Senki sem áldozat
(még),
Mindenki táncol!"

"Úgy várom... úgy várom...
Jöjjön értem el... jöjjön értem el...
A párom... a párom...
Ma még... ma még"

Méltóságteljes és nagyon királynői - Gal Gadot személyét illetően nincsenek kérdések! 

Hogy mennyi tűz van ebben a királynőben!

Ez a rálátás a banyára azért még vajmi kevés a véleménynyilvánításhoz...

Szörnyen jó kép Hófehérkéről! 

Hozzászólások