Isabela Souza, BIA, Disney
Egy álmodozó lány nagy lehetősége
Interjú a BIA főszerepét játszó színésznővel, Isabela Souzával.

Hogy jött a lehetőség, hogy szerepelj a Disney legújabb sorozatában?

2016-ban a Juacasban (Brazil Disney Channel sorozat) játszottam Brida karakterét. Néhány hónappal a projekt befejezése után a produkciós csapat felkért, hogy vegyek részt a latin-amerikai Disney Channel új sorozatának, a Biának castingján.

Milyen volt a meghallgatás?
Az első casting Brazíliában volt, és én akkor még egy szót sem beszéltem spanyolul. Az első meghallgatáson csak néhány jelenetet kellett felolvasnom, aztán megkértek, hogy utazzak Argentínába, és vegyek részt egy kéthetes workshopon azokkal a színészekkel, akik még szintén esélyesek voltak. Ez az egész hihetetlen élmény volt számomra! A sorozat különböző karaktereit játszottuk el, jeleneteket improvizáltunk, ezen kívül színházi gyakorlatokat csináltunk és még sok minden mást! Ezután visszatértem Brazíliába, aztán felhívtak, hogy engem választottak Bia szerepére.

Mit jelent számodra az, hogy egy Disney sorozatban szerepelhetsz?
Amikor megkaptam a szerepet, óriási boldogságot éreztem, hiszen ezzel egy nagy álmom vált valóra. Disney műsorokat és filmeket nézve nőttem fel, és mindig is a Disney világának része szerettem volna lenni. Hiszem, hogy ez a projekt nagyszerű lehetőség arra, hogy bíztassuk a gyermekeket, hogy tényleg merjenek önmaguk lenni. Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy segíthetek ennek a fontos üzenetnek a közvetítésében.



Hogyan írnád körül Bia karakterét?
Bia nagyon optimista és vidám lány. Annak ellenére, hogy élete során nehéz időkön ment keresztül,  mindig a dolgok pozitív oldalát keresi. A legjobban azt szeretem benne, hogy tudja, hogyan kell szívből mosolyogni és boldognak lenni.

Mennyire hasonlítasz Biához a való életben?
Hasonló utat jártunk be az életünkben. Álmodozunk és szórakoztatóak vagyunk, nagyra értékeljük családunkat és barátainkat. Úgy gondolom, hogy Bia arra ösztönzi az embereket, hogy bár mindannyian különbözőek vagyunk, érzéseinket, vágyainkat és álmainkat meg kell osztanunk egymással.

A Disney Channel márciusban indult új tinisorozatának hivatalos magazinja már kapható az újságárusoknál!

Részletek az új magazinról!
Akciók / kedvezményes ajánlatok

Hozzászólások