DEMÓNA 2
Új megjelenési dátumot kapott a Demóna folytatása
A rajongók nem fognak örülni

A Disney bejelentette, hogy későbbre tolják élőszereplős filmjük folytatásának, a Demóna 2-nek a megjelenését.
 
A főszereplő Angelina Jolie és Elle Fanning mellett a film főgonoszát Ed Skrein fogja alakítani, az új szereplők között pedig olyan nevek is feltűnnek, mint Chiwetel Ejiofor és Michelle Pfeiffer.
 
A Demóna, ami 2014-es megjelenését követően 750 millió dollár bevételt hozott, az 1959-es Disney animációs film, a Csipkerózsika előtörténetét mutatja be. A filmben Jolie játszotta a címszereplőt, a gonosz boszorkány Demónát, aki álomátokkal sújtotta a királyi pár lányát, Aurórát (Elle Fanning).
 
Az új történet sok évvel a Demóna után játszódik, amelyben további bemutatásra kerül a Demóna és az Auróra (anno Csipkerózsika) közti bonyolult kapcsolat. Auróra egyébként arra készül, hogy királynővé koronázzák, amiben Demóna a szövetségese, ám új ellenség jelenik meg, aki ellen szintén közösen veszik fel a harcot, hogy megvédjék a királyságot, és annak varázslényeit.
 
A Demóna 2 Amerikában 2020. május 29-én jelenik meg.

Forrás: hmv.com

Hozzászólások