RETRO, A HEGY GYOMRÁBAN
Nyári borzongás: A hegy gyomrában – (anti)-ajánló
A 90-es évek elején minden gyerek ettől a sorozattól rettegett

Akik a 90-es években voltak kiskamaszok, biztosan nosztalgiával emlékeznek vissza azokra az időkre, amikor a mobiltelefon és a számítógép még nem „rontotta meg” gyermeki elméjüket, és a szobában ücsörgés helyett inkább a szabadban játszottak nyaranta. Őket még nem zavarta a tűző nap, vagy épp egy futó zápor, a reggeli után örömmel rohantak máris az utcára, ahol a pajtások gyülekeztek, hogy aztán – akár még este 9!-ig is – barátaik társaságában tölthessék az egész napot.
 
Na, de legyünk igazságosak, hiszen hébe-hóba azért náluk is előfordult, hogy labdázás, bringázás vagy épp tollasozás helyett ők is beültettek fél-háromnegyed órára a szobába, ahol kedvenc sorozatukat nézték meg.
 
Az egyik ilyen, nálunk a 90-es években vetített A hegy gyomrában című nyolcrészes, új-zélandi filmsorozat volt. És bár a magyar tévé akkoriban nem volt elárasztva filmsorozatokkal, mégis, mai szemmel, kissé érthetetlen, miért is vonzotta ez a sorozat a gyerekeket.

Az ikrek
Azt nem tudni, hogy a filmet megvásárló felet mi vezethette ehhez a családi, sci-fi és thriller kategóriákba tartozó alkotáshoz, ám az még érdekesebb, hogy az ötlet mégis bevált, hiszen sok-sok kisgyermek várta és borzongta végig vasárnap délelőttönként az akkor horrorszámba menő sorozatot.
 
Konkrét emlékem, hogy 1993-ban, 11 évesként két évvel fiatalabb barátnőmmel, és annak még két évvel fiatalabb öccsével néztük a sorozatot, ami közben jócskán meg kellett magunkat emberelni, hogy néhány jelenetnél nyitva merjük hagyni a szemünket. Aztán, amikor este, már sötétben kinn játszottunk a szabadban, mi, a „nagylányok” a filmben szereplő szörnyekkel ijesztgettük barátnőm öccsét, aki üvöltve távozott nagymamájuk házába. Kaptunk is egy jó nagy letolást…
 
Na, de nézzük a sztorit: adott Új-Zéland legnagyobb városa, Auckland, ahová a vörös hajú ikerpár, Rachel és Theo nagynénjükhöz utazik vakációra. Ebben a városban él Mr. Jones, a Sean Connery-klón is, aki valójában földönkívüli és kisgyermekkorukban egyszer már találkozott az ikerpárral, amikor megmentette őket. Most azonban Mr. Jonesnak és bolygónknak van szüksége a különleges képességekkel rendelkező testvérekre: el kell ugyanis pusztítaniuk a szomszédba beköltözött és szintén földönkívüli Mr. Wilberforce-ot és családját, akik azért jöttek a Földre, hogy átvegyék felette a hatalmat.

Mr. Wilberforce
És pontosan a gonosz földönkívüliek, Mr. Wilberforce-ék voltak azok, akiktől gyerekként égnek állt a hajunk. Mr. Wilberforce ugyanis már emberi alakjában sem volt valami szívderítő látvány – inkább nézett ki úgy, mint a szörnyeteg a Frankensteinből –, mocsári rémmé alakulásakor és utána viszont egyenesen horrorisztikus alakot öltött. Valójában, Freddy Kruegertől sem rettegtünk jobban akkoriban!
 
Ha ennek ellenére, vagy éppen ezért mégis kíváncsi lennél a sorozatra, akkor klikk ide, és máris kezdődhet a retró borzongás…

Hozzászólások