érdekesség, Verdák
Néhány érdekesség a Verdákról
A Disney-Pixar 2006-os egyesülésének évében „született meg” a Verdák című nagyszerű animációs film, ami villámgyorsan a kisebbek és a nagyobbak szívébe lopta magát. 2011-ben aztán érkezett a folytatás, a Verdák 2, jövő nyáron pedig már a harmadik rész miatt ülhetünk a moziba, aminek a napokban bemutatott előzetese elég komorra sikeredett. Most azonban lássuk az első résszel kapcsolatos érdekességeket:
1. A Walt Disney Studios 1952-es rövidfilmje, a Susie, a kicsi kék autó szolgáltatta az ötletet évtizedekkel később a Verdák megalkotásában


2. Luigi rendszámtábláján a 445-108-as szám az olaszországi Modenában található Ferrari-gyár földrajzi szélességét és hosszúságát mutatja.  


3. A film rendezője, John Lasseter a projekthez kapcsolódó kutatás keretében versenyleckéket vett a kaliforniai Sonoma Racewayen. 


4. A film Lizinek nevezett T-modelljének alapjául Henry Ford eredeti 1913-as „Tin Lizzie”-je (magyarul Bádog Böske), az első tömeggyártott autó szolgált.



5. A forgatás előtt a stáb kalandos útra indult a 66-os úton (Route 66), ahol az elgázolt állatokkal kezdve a felhőkön át az országúti ikonokkal bezárólag mindent tanulmányoztak.  


6. A filmkészítés vizuális fejlesztése során az animátorok több mint 43 000 vázlatot készítettek az autókról.  


7. A filmben látott minden sugárhajtású repülő által húzott csíkot guminyomokkal jelöltek.  


8. A Verdák volt az első olyan PIxar-film, ami az ún. sugárkövetést használta, mely technika lehetővé tette az autók számára, hogy környezetüket valósághűen tükrözzék saját felületükön.


+1
Tudtad, hogy Verdák meséket a Disney könyvklubban is olvashatsz? Kattints ide, és nézd meg, milyen más mesék várnak még rád, ha könyvklub tag leszel! :)

Disney könyvklub - Verdákkal

Hozzászólások